Bárdos Zsolt blogja

Idei erdélyi “tekergésünket” a Tordai-hasadéknál kezdtük. A hasadék már messziről is lenyűgöző látvány, tényleg úgy néz ki, mintha kettéhasadt volna a hegy.

Erdélyben az az egyik legcsodálatosabb dolog, hogy minden említésre méltó helyhez legenda fűződik. Máshol a hasadék keletkezését úgy magyaráznák , hogy a karsztvíz által kimosott mészkőbarlang teteje beomlott, stb.

Itt azt mondják, hogy a kunok elől menekülő Szent László király akkorát ugrott a lovával, hogy a király mögött kettéhasadt a hegy, így a király megmenekült az üldözők elől, de a lova patkójának a nyoma még ma is látszik.
Nekem ez a verzió sokkal jobban tetszik, mint a karsztvizes…. 🙂

Különösen azért, mert benne van az üzenet, hogy Szent László király itt járt a seregével és védte az országát, Magyarországot. És ez a része a történetnek nem legenda….

A Tordai-hasadék

A hasadék mélyén, helyenként 200 méteres sziklafalak között végig lehet sétálni a Hesdát patak partján, oda-vissza kb. 3 km az út. A Tordai-hasadék Erdély egyik legszebb természeti látnivalója, mi szombaton jártunk itt és ezért elég sok túristával találkoztunk, de gyanítom hogy hétközben kevesebben járnak erre.

A hasadéktól elautóztunk a kb. 20 km-re lévő Torockóra és a falu főterénél lévő kocsmában egy hideg sörrel ünnepeltük a megérkezésünket.
Utána megkerestük a szállásunkat, a Demeter panzió mellett laktunk egy kedves hölgynél. Mivel a panzióban nem volt hely, nem tudtunk ott aludni, viszont a reggelit és a vacsorát ott kaptuk. Érkezéskor és vacsora előtt is finom pálinkával kínáltak ezek a kedves emberek, amit nem volt okunk visszautasítani… 🙂

Vacsora előtt sétáltunk egyet a faluban. Megnéztük a temetőt, ami azért különleges, mert egy nagyon meredek domboldalon van, a legtöbb sírt gyakorlatilag vízszintesen ásták.
Visszafelé bementünk a  főtér közelében lévő Forrás borozóba, ami egy 160 éves ház pincéjében működik. A falon egy fénykép látható az 1876-ban Torockón járt Jókairól, aki a hagyomány szerint a borozóban is járt.
Királyleánykából készült kölönleges zamatú fröccsöt ittunk, amit meg is dicsértem a csaposnak, amire ő kimérten és utánozhatatlan stílusban ennyit válaszolt: “Örvendtem” 🙂

A háromfogásos, nagyon ízletes vacsora után ellenőriztük, hogy az otthonról hozott bor nem romlott-e meg és hogy a barátom 20 literes szódásballonja rendben működik-e. Nem hagytuk magunkat félrevezetni az első néhány sikeres tesztnek, sokszor megismételtük, hogy biztosra menjünk.

És másnap következett a “misszió”! Tavaly rövid időt töltöttünk Torockón, nem volt időnk felmenni a Székelykőre, de már akkor elhatároztam, hogy idén ezt nem hagyjuk ki.
Torockó főteréről a kék jelzés mentén lehet felmenni a csúcsra, egy ideig barátságos ösvényen, később egy meredek hasadékon, nagy köveken, zerge módra.

Kilátás a Székelykő csúcsáról

Nagyon izgalmas, szép út, szerintem csak erre érdemes menni. A piros-féhér-zöld kővel jelzett csúcsról csodálatos a kilátás minden irányban.

Mivel az éjszakai eső miatt csúszósak voltak a kövek felfelé, a csapatunk nagyobbik része más útvonalon szeretett volna lejönni. Az útikönyv szerint piros jelzésen, kis kerülővel kevésbé meredek úton lehet visszajutni a faluba. Rövid keresés után megtaláltuk a piros jelzést és elindultunk lefelé.
Egy idő után sem a falu sem a Székelykő nem látszott már és a felfelé vezető távolság sokszorosát megtettük, így egyre biztosabbá vált, hogy eltévedtünk. Mint az egyetlen ismert tájékozódási lehetőséget, követtük a piros jelzést kitartóan, de egyre fáradtabban és nyűgösebben. Abban már biztosak voltunk, hogy nem Torockóra fogunk kiérni, de bíztunk benne, hogy a jelzés lakott területre vezet.
Ebben az egy dologban igazunk volt: több mint négy órás “túrázás” után beértünk egy faluba, ahol kicsit szégyenkezve megkérdeztük az első embert akivel találkoztunk: “Mi a neve ennek a falunak?” és “Kb. milyen messze vagyunk Torockótól?”… A válaszok hallatán sem lettünk igazán boldogak: “A falu neve Várfalva és kb. 20 km-re vannak Torockótól”…. Egyszóval nem kicsit tévedtünk el, tulajdonképpen a hegynek az ellenkező oldalán jöttünk le, másfél kilóméter helyett mentünk kb. 20-at.
Számomra a leszűrendő tanulság: Az nem elég, ha megtaláljuk a helyes utat, az is fontos, hogy jó irányban induljunk el rajta…

Azért a végén szerencsénk volt, követve az “Erdélyben mindent el lehet intézni a kocsmában” szabályt, percek alatt találtunk egy kedves úriembert aki 30 Lej-ért visszavitt minket autóval Torockóra.

Amint visszaértünk, autóinkba szálltunk és indultunk Székelyföldre, az Ivó-völgybe.

A Tordai-hasadéknál és Torockón készült képeinkből egy válogatást találsz itt:

Tordai-hasadék és Torockó képgaléria

Folytatás következik…

This entry was posted on 2011/08/04 at 21:06 and is filed under Bicajozás, Erdély, Nyaralás with tags Erdély, todai hasadék, tordai-hasadék, torockó. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can skip to the end and leave a response. Pinging is currently not allowed.