Archive for székelyföld

Erdély 5. rész – Kalibáskő – Székelyszeltersz biciklitúra

Posted in Bicajozás, Erdély, Nyaralás with tags , , , on 2011/12/11 by Bárdos Zsolt

Az autókat a Kalibáskő Étterem parkolójában hagytuk, a tutinak tűnő terv az volt, hogy a túra végén itt pótoljuk az elfogyasztott energiát. Kellemetlen meglepetésként ért, hogy az éttermet zárva találtuk és sajnos nem úgy tűnt, hogy csak szabadság miatt. Kár érte… Azért remélem nem végleges a dolog, legközelebb erre járok megnézem.

A túra eleje murvás, biciklivel jól járható, csodaszép erdei úton vezetett keresztül.

Tekerés Kirulyfürdő felé

Hű, ez jó választás volt – gondoltam akkor. Ez a völgy a borvíz forrásairól híres, az elsőt néhány kilométer tekerés után balra, a patak partján találtuk.
Megtöltöttük a kulacsokat és továbbtekertünk, de hamarosan le kellett pattannunk a nyeregből, mert ilyet még nem láttunk! A rét közepén, kb. másfél méter magasra tör fel a borvíz és olyan magas a vastartalma, hogy a forrás környezete “rozsdás” tőle.

Borvíz forrás

Persze ezt a vizet is megkóstoltuk, olyan íze volt mintha szöget nyalogattunk volna, de biztosan nagyon egészséges lehet. Szerencse, hogy nem volt mágnes a forrás környékén, különben nem bírtunk volna továbbtekerni… 🙂

Ahogy haladtunk befelé az erdőbe, az út egyre rosszabb lett. Jókora köveket kellett kerülgetni és időnként le kellett szállni, akkora volt a sár. Ekkor már kétségek fogtak el és csak azért nem döntöttem a visszafordulás mellett, mert akkor hegynek felfelé kellett volna tekerni, nem túl könnyű terepen. Egyszóval előre menekültünk… Ahogy távolodtunk a “civilizációtól” úgy lettünk egyre bizonytalanabbak, a visszafordulás 15km fárasztó emelkedőn tekerést jelentett volna, azt viszont nem tudtuk, hogy az előttünk lévő szakasz nem lesz-e még rosszabb.

A valamikor szebb napokat látott Kirulyfürdő hirtelen bukkant elő a fák közül és szívszorítóan lehangoló látványt nyújtott. A néhai üdülők ajtó és ablak nélküli elhanyagolt romokká váltak az évek során, megállás nélkül átgurultunk a házak között.

Egy hosszabb erdei szakasz következett, majd váratlanul beértünk egy faluba. Még nem tudtuk pontosan hol vagyunk, ezért bementünk a helyi Információs Központba , vagyis a kocsmába, ami “Asszonybosszantó Csárda” névre hallgatott. A hideg Csiki sör és a barátságos útbaigazítás két perc alatt megváltoztatta a hangulatunkat. Megtudtuk azt is, hogy a faluban található a messzeföldön híres Székelyszelterszi fürdő, ami “Nádasszéki Gyógyfürdő” néven is ismert.

Ezt nem lehetett kihagyni, azonnal eltekertünk a fürdőhöz, amihez foghatót tényleg nem láttunk még. A medence fából van, de fűthető. A zuhanyzót házilag barkácsolt napelem fűti, a víz koromfekete és sós. A fürdővendégek legendás gyógyulásokról meséltek és mi is úgy éreztük, hogy minimum 10 évet fiatalodtunk a víztől.

A főútig vikendházak között bicajoztunk, ami bizonyítja, hogy a gyógyvíz tényleg sok látogatót idevonz.
Az utolsó 5-6 kilóméter elég fárasztó volt és mivel a főút volt az egyetlen alternatíva, nem is volt túl szórakoztató.

Jó volt visszaérni az autóhoz, annak ellenére, hogy csak 26 km volt a túra, a meleg és a többnyire rossz útviszonyok miatt eléggé elfáradtunk.
A Kalibáskő Étterem helyett átmentünk Homoródfürdőre, ahol a Lobogó Panzió éttermében ettünk nagyon finom csorbát.
Homoródfürdőről és a Lobogó Panzióról itt találsz információt: http://www.lobogo.ro/index-hu.htm

A helyenként rossz minőségű erdei út ellenére, ez egy nagyon szép és tartalmas biciklitúra útvonal, gyógyfürdővel, borvíz forrásokkal, kis faluban kis kocsmával.

A BikeNet biciklis útvonaltervező weboldalon itt találod ezt a túrát: http://www.bikemap.net/route/764797

Képgalériáért klikk a képre:

Kis csapatunk a Nádasszéki Gyógyfürdő előtt

Advertisement

Erdély 2011 – 4. rész Gyalogtúra a Madarasi Hargitára

Posted in Bicajozás, Erdély, Nyaralás with tags , , , on 2011/10/13 by Bárdos Zsolt

A Madarasi Hargita a Hargita hegyvonulat legmagasabb része, a székelyek  Szent Hegyeként is ismert. Pontosan nem tudom honnan ered ez az elnevezés, de elég egyszer felmenni a csúcsra és utána ez a név egyáltalán nem tűnik túlzásnak.

A Madarasi Hargita csúcsa

A Ceaucescu-korszakban, amikor magyar nyelven Székelyföldön semmit nem lehetett  büntetlenül énekelni, az ünnepek alkalmával az emberek felmentek a hegytetőre és ott énekelték a magyar- és székelyhimnuszt és más, akkoriban üldözött éneket. Azt sem tudom mikor állították az első kopjafát a csúcson, de mára több tucat hirdeti a magyar emberek nemzeti összetartozás utáni vágyát.

Sajnos nincs abban semmi meglepő, hogy a magyarság egyik legjelentősebb zarándokhelye a mai országhatáron kívül esik, de ez a tény számomra mégis magában hordozza Trianon abszurditását.

A Madarasi Hargitán kétszer jártam ezelőtt, mindkétszer a székelyesen “bőbeszédű” Lacika vitt fel terepjáróval. Legtöbben a leleményes helyibéliek traktorainak szémélyszállításra alkalmassá tett pótkocsiján utaznak fel a túristaházig, ahonnan már csak félórás séta a csúcs.

Úton a Madarasi Hargitára

Az úton felfelé látni lehet “bevállalós” túristákat, akik gyalog vágnak neki a teljes útnak és valahol mindannyian éreztük, hogy ez az igazi, ezt egyszer nekünk is meg kell csinálni.

A magyarok “El Camino”-ját….

Idén gyalog sétáltunk fel az Ivó völgyből, innen a menedékházig 10 km az út, onnan a csúcsra további 2 km.

Az úton sokszor megálltunk megcsodálni az “égig érő fenyők” alkotta erdő látványát. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílik a Hargita-fennsíkra, a Görgényi- és Gyergyói Havasokra és a Libán tetőre, kis túlzással “egész Erdély” a lábaink előtt hever.
Mégsem a kilátás az, ami leginkább hatalmába keríti itt az embert. A kőhalmok, keresztek, kopjafák és zászlók  között sétálva és olvasva a kőbe és fába vésett felíratokat és hitvallásokat egyszerre misztikus és torokszorító.

Nem tudom leírni milyen érzés fog el ott fent, ez egy olyan dolog, amit mindenkinek magának kell megtapasztalnia, átélnie.
A fényképek remélem segítenek az elhatározásban…

Madarasi Hargita Galéria

Erdély 2011 – 3.rész, Énlaka és Szováta

Posted in Bicajozás, Erdély, Nyaralás with tags , , , on 2011/08/30 by Bárdos Zsolt

Énlaka a külvilágtól szinte teljes elszigeteltségben élő, hagyományos faluképpel rendelkező székely település.  Az előző erdélyi nyaralásainkon nem volt időnk erre a programra és bevallom az útikönyvekben olvasott nagyon rossz út is megijesztett kicsit. Idén a kíváncsiságunk győzött, még itthon megbeszéltük, hogy Énlakát megnézzük.

Sokan kérdezték már tőlem, hogy tényleg rosszak-e az utak Erdélyben. Ez nem egészen így igaz.

Úton Énlaka felé

Az utak általában jobbak mint Magyarországon – már ahol vannak. Viszont Székelyföldön nagyon sok faluba kővel megszórt földút vezet, ezek közé tartozik Énlaka is. Farkaslakáról Parajd felé haladva kell letérni az aszfaltozott útról, Székelypálfalván és Firtosváralján keresztül jutunk Énfalvára. Az út minőségére jellemző hogy a tizenegynéhány kilómétert ötven perc alatt tettük meg, az “úttalan-utakon” kifejezés itt értelmet nyer.

Amint magunk mögött hagyjuk az aszfaltutat, kezdetét veszi az időutazás. A falvakban, melyeken keresztülhajtunk, csak a főútra szórtak durva követ, a többi sáros, gödrös, vízmosásnál alig jobb, autóval nem járható “út”. A házak állapota mérhetetlen szegénységről árulkodik, de a kerítéseken látható “Fenyőlekvár és áfonyaszörp eladó” táblák arról tanúskodnak, az itt élők nem adják fel és nem a segélyektől várják a megélhetésüket. Az út mentén vidáman integető, szerszámokkal a kezükben mezőgazdasági munkára igyekvő cigánycsaládot láttunk – ezt a hazai sajnálatos tapasztalatok alapján kissebb csodaként éltük meg.

Eddigi tapasztalataink alapján biztosak voltunk benne, hogy nem lesz nehéz találni valakit, aki beenged minket a templomba. Még a vártnál is könnyebb dolgunk volt, a templom ajtajában már várt minket egy barátságos úr.

Fél évezredes hársfa az énlakai temetőkertben

Tettünk egy rövid sétát a temetőkertben, ahol egy több mint 500 éves hársfa található. Csak viszonyításképpen: az a fa már a mohácsi csata idején is töb mint 100 éves volt.

A templomot már az 1331-es pápai jegyzék is említi, a ma is látható kazettás mennyezet 1661-ben készült, melynek legértékesebb része a rovásírással készült “Egy az Isten” felirat. Az helyi úriember szépen összefoglalta nekünk a templom és a falu történetét, mely a római birodalomtól a tatárjáráson keresztül ívelt át napjainking. Ez Erdély egyik csodája, az ember meglátogat egy eldugott pici falut és olyan adag történelemmel találja szemközt magát amire máshol egy nagyváros is büszke lenne.

Énlaka után átautóztunk Szovátára, ahol a társaságunk egyik része a Medve tóban gyógyította testét a “minden problémára jó” sós gyógyvízzel. Csaba barátom és én fürdés helyett inkább bicajoztunk egyet, majd a folyadékháztartásunk egyensúlyáról a “Sörpintő” nevű nagyon szimpatikus intézményben gondoskodtunk.

Az Ivó-völgyi szállásunkat azúttal a Bucsin-tető, Libán fennsík útvonalon közelítettük meg, hogy útba tudjuk ejteni a az 1897-ben épült és azóta működő Basa Fogadót, Székelyföld egyik legismertebb éttermét.

Az alábbi fényképre klikkelve találod az énlakai és szovátai képeket:

Erdély 2. rész – Ivó völgye – Székelyvarság biciklitúra

Posted in Bicajozás, Erdély, Nyaralás with tags , , , , , on 2011/08/10 by Bárdos Zsolt

Két szép gyalogtúra után, végre eljött a bicajok ideje is. Délelőtt még tettünk egy rövid sétát Székelyudvarhelyen, de ebéd után nyeregbe pattantunk.
A túra “örömbiciklizéssel” kezdődik, 10 km lejtőn lefelé végig az Ivó patak völgyében. Jobbra-balra szép panziók és kulcsosházak várják az idelátogató vendégeket. Idén szerintem kevesebb házban van vendég mint az előző két évben, de így is nagyon sok magyar rendszámú autóval találkozunk.
Az http://www.ivovolgye.ro weboldalon sok jó szállás, panziók és kulcsozházak egyaránt, elérhetősége megtalálható.

Csoportkép a Zetelaki-víztározónál

A Zetelaki víztározó gátjához egy rövid  meredek emelkedőn kell feltekerni. A víztározó bár mesterséges, mégis jól simul a természtbe, szemet gyönyörködtető látvány, kötelező megállni csoportképet csinálni. Kb. 1 km-el a gát után jobbra lehet letérni a strandhoz, mi ezt meg is tesszük, beiktatjuk az első frissítőállomást. Csapoltsör formájában pótoljuk a még el sem használt energiát, de hát az okos ember előre tervez.

Székelyvarságig égigérő fenyőfákkal szegélyezett, jó minőségű aszfaltúton bicajozunk. Gyönyörű ez az út, nem véletlen, hogy sok nyaraló épült a völgyben.
A falu elején gigantikus székelykapu fogad. Átível az úton, kamionok is simán átmehetnek alatta. Ahogy hallottam, az utóbbi években meglehetősen sok település állíttatott hasonló székelykaput, ezzel is bizonyítva a székelyek különleges képességét az értékek és a hagyományok megőrzésére.

Székelykapu Székelyvarság elején

Varság Székelyföld legnagyobb szórvány települése, a központba változó meredekségű kövesúton lehet feljutni. A templom mellett egy lerobbantságában is kedves kocsmában a “Fenyő Büfé”-ben oltjuk szomjunkat. Az út visszafelé szó szerint “rázós”, kb. 4 km-t száguldunk lefelé a kövesúton amíg elérjük az aszfaltos utat.

Az utolsó 10 km-en megfizetjük az árát a túra eleji gurulásnak, fel kell tekerni az Ivó völgy végére, az út nem túl meredek, de a folyamatos emelkedő garantálja a bedurrant combizmokat.
A túra 51 km volt oda-vissza, kis forgalmú utakon, végig nagyon szép környezetben bringáztunk.

A szállásra visszaérve szinte azonnal nekiláttunk egy nagy adag lecsó elkészítésének, bográcsban, szabadtűzön…

Úton Székelyvarság felé