Retró Buli – Már a negyedik…

Posted in Buli with tags , on 2011/12/03 by Bárdos Zsolt

Annak ellenére, hogy ez már a negyedik Retró Buli volt, ugyanúgy izgultam mint az első előtt. Leszünk elegen? A technika működni fog? Tetszeni fognak a lejátszott zenék? Az izgalom a buli kezdetéig csak fokozódott, de ahogy az lenni szokott, azonnal elmúlt amint megszólalt a zene és megérkeztek az első vendégek.

A létszám miatt egyébként is feleslegesen aggódtam, hiszen eleve többen jelezték részvételi szándékukat mint legutóbb. Sikerült csúcsot dönteni, csaknem 180-an voltunk, még utólag is hihetetlen, hogy ilyen sokan buliztunk együtt.

A Budapest Jazz Club február után immár másodszor adott helyet a rendezvénynek és újra kiváló helyszínnek bizonyult. A tánctér bár mindig tele volt, még ilyen nagy létszám esetén is elég nagynak bizonyult, a másik teremben lehetett beszélgetni és a büfé is bírta a tempót.

Hajnali 4-ig tartott a pörgés, utána kezdtünk csak lassulni…. Már most várom a következő BULIIIII-t !!!

Válogattam néhány képet a bulin készült fotókból, a képre klikkelve tudod megnézni a galériát.

Retró Buli - Budapest Jazz Club

Advertisement

Erdély 2011 – 4. rész Gyalogtúra a Madarasi Hargitára

Posted in Bicajozás, Erdély, Nyaralás with tags , , , on 2011/10/13 by Bárdos Zsolt

A Madarasi Hargita a Hargita hegyvonulat legmagasabb része, a székelyek  Szent Hegyeként is ismert. Pontosan nem tudom honnan ered ez az elnevezés, de elég egyszer felmenni a csúcsra és utána ez a név egyáltalán nem tűnik túlzásnak.

A Madarasi Hargita csúcsa

A Ceaucescu-korszakban, amikor magyar nyelven Székelyföldön semmit nem lehetett  büntetlenül énekelni, az ünnepek alkalmával az emberek felmentek a hegytetőre és ott énekelték a magyar- és székelyhimnuszt és más, akkoriban üldözött éneket. Azt sem tudom mikor állították az első kopjafát a csúcson, de mára több tucat hirdeti a magyar emberek nemzeti összetartozás utáni vágyát.

Sajnos nincs abban semmi meglepő, hogy a magyarság egyik legjelentősebb zarándokhelye a mai országhatáron kívül esik, de ez a tény számomra mégis magában hordozza Trianon abszurditását.

A Madarasi Hargitán kétszer jártam ezelőtt, mindkétszer a székelyesen “bőbeszédű” Lacika vitt fel terepjáróval. Legtöbben a leleményes helyibéliek traktorainak szémélyszállításra alkalmassá tett pótkocsiján utaznak fel a túristaházig, ahonnan már csak félórás séta a csúcs.

Úton a Madarasi Hargitára

Az úton felfelé látni lehet “bevállalós” túristákat, akik gyalog vágnak neki a teljes útnak és valahol mindannyian éreztük, hogy ez az igazi, ezt egyszer nekünk is meg kell csinálni.

A magyarok “El Camino”-ját….

Idén gyalog sétáltunk fel az Ivó völgyből, innen a menedékházig 10 km az út, onnan a csúcsra további 2 km.

Az úton sokszor megálltunk megcsodálni az “égig érő fenyők” alkotta erdő látványát. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílik a Hargita-fennsíkra, a Görgényi- és Gyergyói Havasokra és a Libán tetőre, kis túlzással “egész Erdély” a lábaink előtt hever.
Mégsem a kilátás az, ami leginkább hatalmába keríti itt az embert. A kőhalmok, keresztek, kopjafák és zászlók  között sétálva és olvasva a kőbe és fába vésett felíratokat és hitvallásokat egyszerre misztikus és torokszorító.

Nem tudom leírni milyen érzés fog el ott fent, ez egy olyan dolog, amit mindenkinek magának kell megtapasztalnia, átélnie.
A fényképek remélem segítenek az elhatározásban…

Madarasi Hargita Galéria

Erdély 2011 – 3.rész, Énlaka és Szováta

Posted in Bicajozás, Erdély, Nyaralás with tags , , , on 2011/08/30 by Bárdos Zsolt

Énlaka a külvilágtól szinte teljes elszigeteltségben élő, hagyományos faluképpel rendelkező székely település.  Az előző erdélyi nyaralásainkon nem volt időnk erre a programra és bevallom az útikönyvekben olvasott nagyon rossz út is megijesztett kicsit. Idén a kíváncsiságunk győzött, még itthon megbeszéltük, hogy Énlakát megnézzük.

Sokan kérdezték már tőlem, hogy tényleg rosszak-e az utak Erdélyben. Ez nem egészen így igaz.

Úton Énlaka felé

Az utak általában jobbak mint Magyarországon – már ahol vannak. Viszont Székelyföldön nagyon sok faluba kővel megszórt földút vezet, ezek közé tartozik Énlaka is. Farkaslakáról Parajd felé haladva kell letérni az aszfaltozott útról, Székelypálfalván és Firtosváralján keresztül jutunk Énfalvára. Az út minőségére jellemző hogy a tizenegynéhány kilómétert ötven perc alatt tettük meg, az “úttalan-utakon” kifejezés itt értelmet nyer.

Amint magunk mögött hagyjuk az aszfaltutat, kezdetét veszi az időutazás. A falvakban, melyeken keresztülhajtunk, csak a főútra szórtak durva követ, a többi sáros, gödrös, vízmosásnál alig jobb, autóval nem járható “út”. A házak állapota mérhetetlen szegénységről árulkodik, de a kerítéseken látható “Fenyőlekvár és áfonyaszörp eladó” táblák arról tanúskodnak, az itt élők nem adják fel és nem a segélyektől várják a megélhetésüket. Az út mentén vidáman integető, szerszámokkal a kezükben mezőgazdasági munkára igyekvő cigánycsaládot láttunk – ezt a hazai sajnálatos tapasztalatok alapján kissebb csodaként éltük meg.

Eddigi tapasztalataink alapján biztosak voltunk benne, hogy nem lesz nehéz találni valakit, aki beenged minket a templomba. Még a vártnál is könnyebb dolgunk volt, a templom ajtajában már várt minket egy barátságos úr.

Fél évezredes hársfa az énlakai temetőkertben

Tettünk egy rövid sétát a temetőkertben, ahol egy több mint 500 éves hársfa található. Csak viszonyításképpen: az a fa már a mohácsi csata idején is töb mint 100 éves volt.

A templomot már az 1331-es pápai jegyzék is említi, a ma is látható kazettás mennyezet 1661-ben készült, melynek legértékesebb része a rovásírással készült “Egy az Isten” felirat. Az helyi úriember szépen összefoglalta nekünk a templom és a falu történetét, mely a római birodalomtól a tatárjáráson keresztül ívelt át napjainking. Ez Erdély egyik csodája, az ember meglátogat egy eldugott pici falut és olyan adag történelemmel találja szemközt magát amire máshol egy nagyváros is büszke lenne.

Énlaka után átautóztunk Szovátára, ahol a társaságunk egyik része a Medve tóban gyógyította testét a “minden problémára jó” sós gyógyvízzel. Csaba barátom és én fürdés helyett inkább bicajoztunk egyet, majd a folyadékháztartásunk egyensúlyáról a “Sörpintő” nevű nagyon szimpatikus intézményben gondoskodtunk.

Az Ivó-völgyi szállásunkat azúttal a Bucsin-tető, Libán fennsík útvonalon közelítettük meg, hogy útba tudjuk ejteni a az 1897-ben épült és azóta működő Basa Fogadót, Székelyföld egyik legismertebb éttermét.

Az alábbi fényképre klikkelve találod az énlakai és szovátai képeket:

Erdély 2. rész – Ivó völgye – Székelyvarság biciklitúra

Posted in Bicajozás, Erdély, Nyaralás with tags , , , , , on 2011/08/10 by Bárdos Zsolt

Két szép gyalogtúra után, végre eljött a bicajok ideje is. Délelőtt még tettünk egy rövid sétát Székelyudvarhelyen, de ebéd után nyeregbe pattantunk.
A túra “örömbiciklizéssel” kezdődik, 10 km lejtőn lefelé végig az Ivó patak völgyében. Jobbra-balra szép panziók és kulcsosházak várják az idelátogató vendégeket. Idén szerintem kevesebb házban van vendég mint az előző két évben, de így is nagyon sok magyar rendszámú autóval találkozunk.
Az http://www.ivovolgye.ro weboldalon sok jó szállás, panziók és kulcsozházak egyaránt, elérhetősége megtalálható.

Csoportkép a Zetelaki-víztározónál

A Zetelaki víztározó gátjához egy rövid  meredek emelkedőn kell feltekerni. A víztározó bár mesterséges, mégis jól simul a természtbe, szemet gyönyörködtető látvány, kötelező megállni csoportképet csinálni. Kb. 1 km-el a gát után jobbra lehet letérni a strandhoz, mi ezt meg is tesszük, beiktatjuk az első frissítőállomást. Csapoltsör formájában pótoljuk a még el sem használt energiát, de hát az okos ember előre tervez.

Székelyvarságig égigérő fenyőfákkal szegélyezett, jó minőségű aszfaltúton bicajozunk. Gyönyörű ez az út, nem véletlen, hogy sok nyaraló épült a völgyben.
A falu elején gigantikus székelykapu fogad. Átível az úton, kamionok is simán átmehetnek alatta. Ahogy hallottam, az utóbbi években meglehetősen sok település állíttatott hasonló székelykaput, ezzel is bizonyítva a székelyek különleges képességét az értékek és a hagyományok megőrzésére.

Székelykapu Székelyvarság elején

Varság Székelyföld legnagyobb szórvány települése, a központba változó meredekségű kövesúton lehet feljutni. A templom mellett egy lerobbantságában is kedves kocsmában a “Fenyő Büfé”-ben oltjuk szomjunkat. Az út visszafelé szó szerint “rázós”, kb. 4 km-t száguldunk lefelé a kövesúton amíg elérjük az aszfaltos utat.

Az utolsó 10 km-en megfizetjük az árát a túra eleji gurulásnak, fel kell tekerni az Ivó völgy végére, az út nem túl meredek, de a folyamatos emelkedő garantálja a bedurrant combizmokat.
A túra 51 km volt oda-vissza, kis forgalmú utakon, végig nagyon szép környezetben bringáztunk.

A szállásra visszaérve szinte azonnal nekiláttunk egy nagy adag lecsó elkészítésének, bográcsban, szabadtűzön…

Úton Székelyvarság felé

Erdély 2011 – 1. rész, A Tordai-hasadék és Torockó

Posted in Bicajozás, Erdély, Nyaralás with tags , , , on 2011/08/04 by Bárdos Zsolt

Idei erdélyi “tekergésünket” a Tordai-hasadéknál kezdtük. A hasadék már messziről is lenyűgöző látvány, tényleg úgy néz ki, mintha kettéhasadt volna a hegy.

Erdélyben az az egyik legcsodálatosabb dolog, hogy minden említésre méltó helyhez legenda fűződik. Máshol a hasadék keletkezését úgy magyaráznák , hogy a karsztvíz által kimosott mészkőbarlang teteje beomlott, stb.

Itt azt mondják, hogy a kunok elől menekülő Szent László király akkorát ugrott a lovával, hogy a király mögött kettéhasadt a hegy, így a király megmenekült az üldözők elől, de a lova patkójának a nyoma még ma is látszik.
Nekem ez a verzió sokkal jobban tetszik, mint a karsztvizes…. 🙂

Különösen azért, mert benne van az üzenet, hogy Szent László király itt járt a seregével és védte az országát, Magyarországot. És ez a része a történetnek nem legenda….

A Tordai-hasadék

A hasadék mélyén, helyenként 200 méteres sziklafalak között végig lehet sétálni a Hesdát patak partján, oda-vissza kb. 3 km az út. A Tordai-hasadék Erdély egyik legszebb természeti látnivalója, mi szombaton jártunk itt és ezért elég sok túristával találkoztunk, de gyanítom hogy hétközben kevesebben járnak erre.

A hasadéktól elautóztunk a kb. 20 km-re lévő Torockóra és a falu főterénél lévő kocsmában egy hideg sörrel ünnepeltük a megérkezésünket.
Utána megkerestük a szállásunkat, a Demeter panzió mellett laktunk egy kedves hölgynél. Mivel a panzióban nem volt hely, nem tudtunk ott aludni, viszont a reggelit és a vacsorát ott kaptuk. Érkezéskor és vacsora előtt is finom pálinkával kínáltak ezek a kedves emberek, amit nem volt okunk visszautasítani… 🙂

Vacsora előtt sétáltunk egyet a faluban. Megnéztük a temetőt, ami azért különleges, mert egy nagyon meredek domboldalon van, a legtöbb sírt gyakorlatilag vízszintesen ásták.
Visszafelé bementünk a  főtér közelében lévő Forrás borozóba, ami egy 160 éves ház pincéjében működik. A falon egy fénykép látható az 1876-ban Torockón járt Jókairól, aki a hagyomány szerint a borozóban is járt.
Királyleánykából készült kölönleges zamatú fröccsöt ittunk, amit meg is dicsértem a csaposnak, amire ő kimérten és utánozhatatlan stílusban ennyit válaszolt: “Örvendtem” 🙂

A háromfogásos, nagyon ízletes vacsora után ellenőriztük, hogy az otthonról hozott bor nem romlott-e meg és hogy a barátom 20 literes szódásballonja rendben működik-e. Nem hagytuk magunkat félrevezetni az első néhány sikeres tesztnek, sokszor megismételtük, hogy biztosra menjünk.

És másnap következett a “misszió”! Tavaly rövid időt töltöttünk Torockón, nem volt időnk felmenni a Székelykőre, de már akkor elhatároztam, hogy idén ezt nem hagyjuk ki.
Torockó főteréről a kék jelzés mentén lehet felmenni a csúcsra, egy ideig barátságos ösvényen, később egy meredek hasadékon, nagy köveken, zerge módra.

Kilátás a Székelykő csúcsáról

Nagyon izgalmas, szép út, szerintem csak erre érdemes menni. A piros-féhér-zöld kővel jelzett csúcsról csodálatos a kilátás minden irányban.

Mivel az éjszakai eső miatt csúszósak voltak a kövek felfelé, a csapatunk nagyobbik része más útvonalon szeretett volna lejönni. Az útikönyv szerint piros jelzésen, kis kerülővel kevésbé meredek úton lehet visszajutni a faluba. Rövid keresés után megtaláltuk a piros jelzést és elindultunk lefelé.
Egy idő után sem a falu sem a Székelykő nem látszott már és a felfelé vezető távolság sokszorosát megtettük, így egyre biztosabbá vált, hogy eltévedtünk. Mint az egyetlen ismert tájékozódási lehetőséget, követtük a piros jelzést kitartóan, de egyre fáradtabban és nyűgösebben. Abban már biztosak voltunk, hogy nem Torockóra fogunk kiérni, de bíztunk benne, hogy a jelzés lakott területre vezet.
Ebben az egy dologban igazunk volt: több mint négy órás “túrázás” után beértünk egy faluba, ahol kicsit szégyenkezve megkérdeztük az első embert akivel találkoztunk: “Mi a neve ennek a falunak?” és “Kb. milyen messze vagyunk Torockótól?”… A válaszok hallatán sem lettünk igazán boldogak: “A falu neve Várfalva és kb. 20 km-re vannak Torockótól”…. Egyszóval nem kicsit tévedtünk el, tulajdonképpen a hegynek az ellenkező oldalán jöttünk le, másfél kilóméter helyett mentünk kb. 20-at.
Számomra a leszűrendő tanulság: Az nem elég, ha megtaláljuk a helyes utat, az is fontos, hogy jó irányban induljunk el rajta…

Azért a végén szerencsénk volt, követve az “Erdélyben mindent el lehet intézni a kocsmában” szabályt, percek alatt találtunk egy kedves úriembert aki 30 Lej-ért visszavitt minket autóval Torockóra.

Amint visszaértünk, autóinkba szálltunk és indultunk Székelyföldre, az Ivó-völgybe.

A Tordai-hasadéknál és Torockón készült képeinkből egy válogatást találsz itt:

Tordai-hasadék és Torockó képgaléria

Folytatás következik…

Egy pofon az élettől…

Posted in Bicajozás on 2011/07/12 by Bárdos Zsolt

Eddig nem gondoltam arra, hogy negatív dolgokról írjak a blogomban. A rossz dolgokon túl kell lépni, nem emlékezni rájuk….

Viszont ez a hétvége ugyanolyan végletes volt, mint maga ez élet és elég tanulságos ahhoz, hogy érdemes legyen megosztani.

Gyenesdiás környékén tekeregtünk bringával, a Balaton Körút nyugati részén, Keszthely és Szigliget között. Nagy meleg, hideg fröccsök, bringázás és a csodálatos Balaton felvidék. Pihenésképp jakuzzi, masszás és újabb fröccsök. Egy jólsikerült hétvége, feltöltődés, pihenés és rengeteg pozitív impulzus….

Hazafelé rövid időre megálltunk Alsóőrsön…

40 fok, iszonyat tömeg, parkolni szinte lehetetlen, de mi nem adjuk fel. Találunk egy autónyi helyet, kicsit aggódom, hogy három biciklit a tetőcsomagtartón felügyelet nélkül nem felelőtlenség-e ott hagyni, de meggyőzöm magam: a kerékpártatók le vannak zárva és egyébként is rengeteg ember sétál az utcában ahol parkolunk.

Nem jó a strandon… nagyon meleg van, iszonyat tömeg, talán két órát sem maradunk, kár volt kifizetni a belépőt… Visszamegyünk az autóhoz, a bicajok a helyükön, indulás haza. Budapestre érve a legnagyobb gondunk az, hol fagyizzunk…. Megállunk és felnyitom a csomagtartót.

Nem találom a lányom táskáját, amit Alsőőrsön én tettem a csomagtartóba. Jobban megnézem, de tényleg nincs ott…. A fiam, aki azért jött hátra, hogy megnézze mit bénul a fater, felkiált: “Az én hátizsákom sincs meg”. Még alaposabban megnézzük és lassan mindenkiben tudatosul, hogy ideje hinni a szemünknek, mindkét táska eltűnt. És akkor pörögni kezd az agyunkban a leltár és hangosan ki is mondjuk:
Úristen, a hátizsákban volt a notebook…. a táskámban a fényképezőgépem…. és a telefonom… és az iPod (kb. 600 CD zene, sok év gyüjteménye – pótolhatatlan) …. és a pénztárcám az összes iratommal és a lakáskulcsok…..

Az anyai kár több mint 400 ezer forint. A rendőrök szerint ez már mindennapos eset: “szimpatikus” emberek egy notebook-al kezükben, bevásárlóközpontok és egyéb autókkal zsúfolt helyek parkolóiban bemérik az autó távirányítók jelét amikor a tulajdonos bezárja az autóját. Aztán ugyanezzel a jellel, kinyitják az autót és ami értékeset találnak, viszik. Az egész nem tart fél percig, a léptető kódos távirányító sem akadály, gyakorlatilag minden autós védtelen…

Tulajdonképpen ennyi…. Egy ideig az anyagi veszteség bántott, eltelt két nap, most sokkal inkább az erkölcsi sokk nem hagy nyugodni.

Tényleg ilyen világban élünk? Tényleg így kell ennek lennie, amikor tőlünk nyugatra az autókat nem is zárják?
Nehéz ezt feldolgozni…..

Lénárddaróci pillanatok I.

Posted in Lénárddaróc with tags , on 2011/06/01 by Bárdos Zsolt

Lénárddarócon nőttem fel… és ahogy az lenni szokott, akkor nem tűnt fel, milyen szép helyen lakom. A felismeréshez el kellett költöznöm…

Lénárddaróc a Bükk-hegység lábánál, Szilvásváradtól néhány kilométerre helyezkedik el.

Rendszeresen hazajárok és ilyenkor gyakran tudatosul bennem, hogy sokan nyaralni sem járnak szebb helyekre.
Hétvégén a lányom készített néhány fényképet a környékről, az alábbi galériában összegyüjtöttem a legjobban sikerülteket.

Lénárddaróci tájkép - Fotó: Bárdos Fanni

Erdély 2011 – Előkészületek

Posted in Bicajozás, Erdély, Nyaralás with tags , , on 2011/04/25 by Bárdos Zsolt

Idén zsinórban harmadszor készülünk Erdélyben tölteni a nyári szabadságunkat. Ezt a bejegyzést az előkészületek dokumentálására és kedvcsinálónak szánom. Igen… ha úgy érzed, szívesen csatlakoznál hozzánk, keress meg és egyeztessünk.

Ellentétben a szokásos blog bejegyzésektől ez folyamatosan változni fog az utazás megkezdéséig. Bővülni fog új részletekkel a szállással, tervezett programokkal és sok minden mással kapcsolatban.

Ugyanott fogunk lakni ahol tavaly, az Ivó völgyben, a Filio Panzió-ban.
Elhiszi nekem valaki, hogy ezt a völgyet nem(csak) a neve miatt választottuk immár harmadszor nyaralásunk helyszínének?

Július 23.-án indulunk és július 31.-én jövünk haza.

Mivel hosszú az út és sok a látnivaló útközben, nem egyhúzomban tudjuk le ez utazást.
A terv a következő:

23.-án szomabaton hajnalban indulunk, úgy időzítjük az indulást, hogy legkésőbb délre Tordára érjünk, ahol megnézzük a Tordai-hasadék -ot.
Utána átmegyünk Torockószentgyörgy -re és elfoglaljuk a szállásunkat a Székelykő Kúriában
Ha még van erőnk, elgyaloglunk a Torockószentgyörgyi várhoz, ha nincs akkor megiszunk néhány sört a helyi kocsmában és utána indulunk a várhoz….
Vasárnap reggel megmásszuk az Torockó fölé magasodó Székelykő hegyet.
Visszaérkezés és ebéd után indulunk tovább, a Madarasi Hargitára vezető Ivó völgyébe.

Tervezett programok (a részleteket folyamatosan bővítem)

Egyenlőre ennyi, de hamarosan további részletek jönnek….

A 2010-es erdélyi nyaralásunk galériája

Erdély – 2010

A “Hemina” története

Posted in Borkóstolás with tags , on 2011/03/07 by Bárdos Zsolt

Egy emlékezetes bor kóstolását, illetve a bor nevének eredetét meg kell, hogy osszam veletek.

Dávid barátom meghívott a cége évadnyitó rendezvényére, ahol újra ételkülönlegességekkel és finom borokkal kedveskedett a vendégeknek. A borok kivétel nélkül a Pannonhalmi Apátsági Pincészet termékei voltak, ami rögtön kíváncsivá tett, mert eddig nem nagyon kóstoltam a derék barátok termékeit.

Az egyik bor minden vonatkozásában kimagaslott a többi közül, ezért jobban megnéztem a cimkéjét, hogy tudjam mit keressek a borszaküzletekben. “Hemina” ez volt a cimkén és hogy ez bizony egy cuvée. Mondtam is Dávidnak, ez a bor minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amit én egy fehérborban keresek. Erre Dávid megkérdezte, hogy tudom-e mit jelent a “hemina” szó és mivel persze, hogy tippem sem volt – most jön a lényeg – a következőt tudtam meg:

Régen a szerzetesek egész nap dolgoztak a földeken, többnyire önellátók voltak és munka közben bort vagy vizezett bort ittak. Szent Benedek táplálkozási regulát fogalmazott meg, amiben szabályozta a napi elfogyasztható bor mennyiségét is. Ez a napi mennyiség volt az egy hemina. Szent Benedek bölcs ember lehetett, mert tudta, hogy ez a mennyiség emberenként változó, ezért természetesen nem űrmértékegységről van szó. A hemina annyi bor, amennyi vidámmá tesz, de még nem befolyásolja az ítélőképességünket. Persze ez így még elég felületes megfogalmazás, gondolom érezte ezt Szent Benedek is, ezért a következő képpen fogalmazta meg a regulát:

A hemina az a mennyiség, amit ha megiszol megtalálod Istent, de még nem kisért meg az ördög.

Mondtam, hogy bölcs ember volt….. 🙂

Hemina - Pannonhalmi Apátsági Pincészet

Retró Buli

Posted in Buli with tags , , on 2011/02/26 by Bárdos Zsolt

Megvolt a harmadik Multi-generációs Retró Buli, ami több szempontból is nagy élmény volt.
Először is, soha nem hittem volna, hogy ez az ötlet megér három felvonást. Szintén nem is mertem arról álmodni, hogy 130 ember elfogadja a meghívásomat és “feltáncoljuk” a parkettát a Budapest Jazz Club-ban.

De a legfontosabb: újra együtt buliztunk a gyerekeinkkel,  a generációk találkozása különleges keretet adott az estének.

Soha nem voltunk még ennyien és szinte mindenki az “alkalomhoz illően” öltözködött, te jó ég mekkora fazonok gyűltek össze…. 🙂

Köszönöm mindenkinek, hogy eljött és hozzájárult ahhoz, hogy felejthetetlen legyen ez az este.

Kálmi barátom filmen is megörökítette a buli egyes részeit és a lent látható klippben sűrítette össze a történéseket.
Biztosan vannak, akik emlékeznek a buli összes pillanatára, ők ne nézzék meg a filmet.
A hozzám hasonló, hézagos emlékezetűeknek viszont szeretettel ajánlom.

A film alatt fényképeket is találtok.

Fényképek:

Retró Buli - 2011.02.19